Orvos válaszol


2016. február 16.

Csontritkulás esetén ajánlom mindenki számára elérhető, külön pénzkiadást nem igénylő, egyszerű, 100%-an orgánikus (szerves) tartalommal bíró  Kálcium forrást,a tojáshéjt. Minden alkalommal, amikor tojást használunk, héját ne dobjuk el, hanem kivül belül hideg vizzel lemosva, eltesszük, és amikor összegyűlik nagyobb adag feltesszük bő vízben főni, tulajdonképpen fertőtleníteni. Miután felforrt a víz, kisebb lángra téve legalább félórán át forráljuk. Majd hideg folyóvízzel leöblítve leöntjük róla vízet és még mielött megszáradna lehántjuk belső hártyát, úgy nagyjából. Később szitálással maradék majdnem teljesen eltávolítható. Azután tojáshéját hagyjuk megszáradni, ezt követően mozsárban vagy. ennek hiányában egyszerűen tálban nagyjából összetörjük és, ezt követően finom aprítóban vagy kávedarálóban adagonként 2/3-ig megtöltve porrá öröljük. Soha nem lesz olyan sima mint porcukor, de nem is kell. Kissé szemcsés marad. Kisebb méretű felcímkézett üvegcsébe téve, befedve korlatlan ideig eláll. A csontritkulás mértékétől fűggően ( közepes) fél kávés kanál naponta, (kezdödő)  fél kávés kanállal másnaponta vagy harmadnaponta + 250 mg Magnézium tabletta mindegyik esetében.Fél kávés kanálban kb. fél gramm vagy valamivel több. Többlettől nem kell tartani, úgyis annyi szívódik fel amennyi szükséges, többi kiürül. Súlyos mértékű csontritkulás esetén személyes konzultáció szükséges.

Váljék egészségére!

Rendszeres csontritkulás szűrés elengedhetetlen!